"Ha kinézel az ablakon, azt látod köd van, de ez nem az aminek látod... ezt a sűrű, puha fátylat azért küldték nekünk a soha nem látott csoda országból, hogy örökre megjegyezzük, mit jelentünk egymásnak, a családunknak, a barátainknak... összetartozunk, és valami égi erő által megbocsátunk és ami a legfontosabb, feltétel nélkül szeretünk." TA
Nem keresem a csodák országát, mert a csoda bennünk él. Néha azt hisszük, hogy tüze örökre elhanvadt. A pislákoló tüzet, pedig csak elnyomja az a puha fehérség, ami betakarja a tájat. Hideg, nyirkos takaró ez, amit a karácsony melege sem tüntet el a csontokból. Mert a lélekig hatol.
Ez a jéggé dermedő lélek persze tudja, mit jelentenek a a család,barátok, de már nem tud feltétel nélkül szeretni. Talán soha nem is tudott, csak elfogadta azt, ami megváltoztathatalan.
Mert feltételek mindig vannak. És ha nem látjuk őket, vagy nem akarjuk észrevenni, csak magunknak hazudunk.
És ennek az önámító hazugságnak tényleg kell a puha takaró, a sűrű, áthatolhatatlan köd, ami eltakar mindent.
Nekünk is szükségünk van megbocsátásra...
