Furcsa dolgokat produkál az élet. Még furcsábbakat az ember, aki éli az életet. Vagy legalább is úgy hiszi. Mert, hogy sorsunkat nem mi irányítjuk, az fix. Egyeseknek. Aki kicsit is szerencsésebb az átlagnál, úgy csűri-csavarja sorsa fonalát, hogy még az sem veszi észre, akinek az lenne a dolga, mármint figyelni, kibogozni ha néha csomót köt, és jól seggbe rúgni, ha nem azt csinálja, amit a nagy könyvbe neki megírtak.

Mert az okos-szerencsés, évekig elhúzatja magát sorsa kötéllé vastagodó fonalával, miközben mellé osztott társai fulladoznak az egyre gyakrabban kialakuló hurkokban. Hát így megy ez kicsiben, nagyban, egyaránt.

Míg az ország elei azon dolgoznak, hogy kivessék maguk közül azt, aki csendben ül, vagy esetleg nagypofával hőbörög, addig kicsiben ugyanez a helyzet. Mert sokan vannak, akik imitálnak minden olyat, amit egykor meg tudtak tenni, akik hozzá nem értésüket egyre nagyobb hanggal leplezik, mondván én már megtettem amit lehetett, évekkel ezelőtt.

Akkor van baj, ha a sors írója másként rendelkezik, s titkos fegyverként, ollójával bele-bele nyír az életbe. Baj van akkor okos-szerencsés emberünk számára, mert könnyen kiderülhet, hogy az évek óta sodródó kötél saját bokájának féke lett. 

Így múlik el minden dicsőség, és nyeri el méltó jutalmát még a rossz is.

Egy másik dimenzióban. Mert itt nálunk?!